BY
75-15 AZ I.NEMZETKÖZI
IKARUS ÉS VETERÁNJÁRMŰ TALÁLKOZÓN, POLGÁRON
| 2008-ban rendezték meg az első Nemzetközi Ikarus és Veteránjármű találkozót Polgáron. Májusban értesültünk az eseményről. Május 18.-án az "Ikarus a gördülő legenda" című kiállítás apropóján mondta Béke Tóni -a polgári találkozó főszervezője-, hogy jó lenne, ha ellátogatna egy csuklós kocsi is Polgárra. | ||
|
Augusztus első hétvégéjéig rengeteg munka volt a három éve vázszerkezeti felújításon átesett kocsin. Meglátogatta a javítóbázist. Meg kellett reparálnunk a lógó motortér ajtót, le kellett fényezni az MSZP reklám után maradt hiányos festésű pótkocsit. A hűtőrács is érdekesen nézett ki a 260-as felirattal, amit 280-ra illett cserélni. A felnik sem csillogtak az ezüst pigmentektől, amit pótolni kellett. Mindez természetesen csak töredéke az elvégzett műveleteknek. |
||
| Az indulás napján a régi Miskolc címert sikerült legyártani, hogy úgy nézzen ki a busz, ahogy 18 éve nézett ki. Autóbuszvezető hiánnyal küzdöttünk, amit augusztus 1.-én, pénteken az indulás napján sikerült csak orvosolni. Tóni elsején délelőtt felajánlotta, hogy lehozzák a P-s rendszámot és küld egy autóbuszvezetőt is mellé. Este 6 óra magasságára összeraktuk és kitakarítottuk a buszt, valamint elláttuk a megfelelő dizájnelemekkel, mint rendszámtábla, MKV logó, azonosító, címer és az elmaradhatatlan nemzeti színű és a vörös zászló. Eközben mindenki Béke Antalt hívta telefonon, aminek akkumulátora nem bírta a többletbeszélgetést. Körül-belül egy óra próbálkozás után sikerült végre elérni. | ||
|
Kicsit
hiányos öltözékben útban a javítóbázis felé.
|
||
|
Mozgalmas volt az éjszaka, megérkezett a kabrió 630-as és a konferenciabusz is, melynek utasai megtekintették kívülről a hotelszobánkat. Sikeresen kipihentük magunkat másnap reggelre, 6-kor már talpon voltunk. Átnéztem a vasat, találtunk tartalékpilótát és felvonultattuk a 280-ast. Délután tartottunk fotóbeállást és gyereknapot is. Itt nem volt belépődíj, ha valaki gokartozni akart a csuklós kohószökevénnyel, kipróbálhatta. |
||
|
|
||
|
Köszönet érte a
szervezőknek, nem kevés munkájuk
és nem utolsósorban pénzük van benne! Az AKD-737
ex-MVK-s csuklós rendberakása, három miskolci megszállott
járműfotós-gyűjtő műve, rengeteg munkaórával és energiával. Költségi
vonzatait is figyelembe véve a csuklós fogyasztása évente meghaladja
egy szóló kocsi árát, ezért a további találkozókon való
részvételhez szívesen elfogadjuk, cégek, vállalkozások felajánlásait
is. Támogassa adója
egy százalékával a Borsod megyei Veterán Jármű Klub Egyesületet a
18438974-1-05 adószámon! Elérhetőség: garazsmenet@fw.hu Egy megmentett Ikarus 280.15-ös tulajdonosa |
||